menü
látogatók
4 látogató van itt.

Legtöbb látogató: 127
2012.10.16. 19:21
www.martialarts.hu - harcmuvűvészeti és kultúrális portál
linkweb.hu TopSite.hu - A web legjobbjai. LinkBank Sport.wyw.hu - Sport Linkek A magyar linkjegyzék Linkkatalógus
[ olvasnivaló » kóanok ]

kóanok



A kóanok többet jelentenek, mint amennyit jelentenek.
A mottó is többet jelent, mint amennyit jelent.

Tudod, miképp szól két tenyér, ha tapsol.
Miként szól vajon egy tenyér, ha tapsol?

Volt egyszer egy híres filozófus és tudós, aki életéből sok évet szentelt a Zen tanulmányozásának. A napon, amikor végre elérte a megvilágosodást, fogta az összes könyvét, kivitte az udvarra, és elégette.

Egy nap az egyik szerzetes megkérdezte a mestert hogy hallott e már a keresztények Bibliájáról.
- Soha sem hallottam róla, - mondta a mester - kérlek, olvass fel belőle!
A szerzetes felnyitotta a könyvet Máté evangéliumánál, és olvasni kezdte: "Azt mondom ezért néktek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyüjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket."
- Bárki mondta is ezt, közel volt a megvilágosodáshoz - válaszolta a mester.

Egy napon, miközben az egyszeri ember át akart vágni a vadonon, szembe találkozott egy tigrissel. Elkezdett futni, de hamarosan egy szakadék pereméhez érkezett. Hogy mentse az életét, elkezdett lefelé mászni egy indán. Ahogy mászott lefelé két éhes kisegér, egy fehér és egy fekete, rágni kezdte az indát. Amint lenézett mélységbe, egy másik tigrist látott amint éppen prédáját lesi. A sziklafal repedésében meglátott azonban egy epret. Leszakította a gyümölcsöt, megette, s így szólt:
- Ó,milyen finom zamatos is ez az eper!

A császár, aki jámbor buddhista volt, meghívott egy híres Zen mestert a palotájába, hogy a buddhizmusról tegyen fel neki kérdéseket.
- Mi a legfelsőbb igazság a szent buddhista tanításokban? - kérdezte a császár.
- A nagy semmi... és nem a szentség útja - válaszolt a mester.
- Ha nincs ott szentség - mondta a császár - akkor ki vagy, vagy mi vagy te?
- Nem tudom - válaszolt a mester.

A híres taoista mester, Chuang Tzu egyszer azt álmodta, hogy egy lepke, aki ide-oda szálldos. Álmában nem tudatosult emberi személyisége, ő csak egy lepke volt. Hirtelen, amikor felébredt, újból érzékelte személyiségét. De ezt gondolta magában: "Egy ember voltam, aki azt álmodta hogy lepke, vagy egy lepke vagyok, aki azt álmodja, hogy ember?"

- Üres kézzel jöttem - szabadkozott egy új szerzetes.
- Tedd le! - mondta Csao-csou.
- Mit tegyek le, ha egyszer nem hoztam semmit?
- Akkor cipelheted tovább - sóhajtott Csao-csou.

Egy nap Chuang Tzu és egy barátja a folyó mellett sétált.
- Nézd, ahogy úsznak a halak! - mondta Chuang Tzu - Igazán jól érzik magukat!
- Te nem vagy hal - válaszolta a barátja - így nem tudhatod, hogy jól érzik e magukat.
- Te nem vagy én. - mondta Chuang Tzu - Honnan tudod hogy nem tudhatom, hogy a halak jól érzik magukat?

Egy taoista történet elmeséli miként esett bele egy öregember a veszélyes vízeséshez vezető, gyors sodrású fólyóba. A jelenetet figyelő emberek az életéért kezdtek aggódni. Csodálatosképpen, élve és egy karcolás nélkül élte túl a hatalmas zuhanást. Az emberek megkérdezték tőle, miként sikerült túlélnie.
- Én idomultam a vízhez, nem víz énhozzám. Gondolkodás nélkül hagytam, hogy alakítson. Alámerültem az örvénybe, és felmerültem az örvényből. Ez az, ahogyan megmenekültem."

Amikor valaki a Zenről kérdezte, Gutei mester mindig felemelte egyik ujját a levegőbe. Egy fiú a faluban elkezdte utánozni e szokását. Amikor Gutei tanításairól hallott, megszakította a beszélgetést és felemelte egyik ujját. Gutei meghallotta a fiú csínjának hírét. Legközelebb, amikor meglátta őt az utcán, megragadta a fiút, és levágta az ujját. A fiú sírni kezdett és elszaladt, de Gutei utána szólt. Amikor a fiú megfordult, Gutei felemelte egyik ujját a levegőbe. Abban a pillanatban a fiú megvilágosodott lett.

- Várj amíg senki sem lesz körölüttünk, akkor megmondom - felelte Cui-vej, amikor egy szerzetes a buddhizmus értelméről faggatta.
Valamivel később a szerzetes újra odament hozzá:
- Most nincs itt senki, válaszolj légy szives.
Cui-vej kivitte őt a kertbe egy bambuszligethez, de nem mondott semmit. A szerzetes most sem értette, végül is Cui-vej megszólalt:
- Az egyik nád rövid, a másik hosszú.

Egy híres-neves zen mester azt mondta, hogy legnagyobb tanítása ez: Buddha a saját elméd. Egy szerzetes átérezve hogy míly mély értelmű e tanítás, elhatározta hogy elvonul a vadonba, hogy meditáljon e felől. Húsz évet töltött eme nagyszerű remete próbatétellel.
Egy napon találkozott egy másik szerzetessel, aki éppen az erdőn át utazott. Megtudta tőle, hogy ő is ugyanazon Zen mester keze alatt tanult.
- Kérlek mondd el mit tudsz a mester legnagyobb tanítása felől! - tudakolta a remete. Az utazó szeme felcsillant, és válaszolt:
- Ó, a mester igazán egyértelműen megfogalmazta azt. Azt mondja ez a legnagyobb tanítása: Buddha NEM a saját elménk.

Egy falubeli lány várandós lett. Mérges szülei tudni akarták ki az apa. A megrémült és zavarodott lány Hakuint nevezte meg az apaként, a Zen mestert, akiről eddig mindenki azt képzelte, hogy tiszta és erényes életet él. Amikor a felbőszült szülők nekiszegezték a lány vádját, csak ennyit felelt:
- Valóban?
Amikor a gyermek megszületett, a szülők elvitték Hakuinhoz, akit most kitaszítottként kezelt a falu. Azt akarták hogy viselje gondját a gyermeknek, mivel ez az ő felelőssége.
- Valóban? - mondta Hakuin nyugodtan, és elfogadta a gyermeket.
Néhány hónap után, mialatt Hakuin szeretően gondozta a gyermeket, a lány nem volt tovább képes titkolni az igazságot. Bevallotta, hogy az igazi apa egy fiatalember a falusi piacról. A szülők azonnal Hakuinhoz mentek és kérték, hogy adja vissza a gyermeket. Sűrű bocsánatkérések közepette elmondták mi történt. Hakuin visszadta a gyermeket és csak ennyit mondott:
- Valóban?

Volt egyszer egy kőbányász kőfaragó, aki elégedetlen volt magával és helyzetével. Egy napon egy vagyonos kereskedő háza mellett haladt el. A nyitott ajtón keresztül benézve számtalan értékes dolgot és fontos látogatókat látott. "Milyen hatalmas is a kereskedő!" gondolta magában a kőfaragó. Irigy lett és azt kívánta hogy ő is kereskedő lehessen. Nagy meglepetésére, hamarosan kereskedő lett belőle, és több luxust és kényelmet élvezett, mint addigi egész életében, de mindenki irigykedett rá, akinek kevesebb vagyona volt. Hamarosan egy magasrangú hivatalnok haladt el háza előtt, akit szolgái gyaloghintóban vittek. Kísérők serege haladt mögötte, és katonák sokasága előtte, akik gongokat vertek, mivel mindenkinek meg kellett hajolnia a hivatalnok előtt, legyen az bármily vagyonos is. "Micsoda hatalmas is ez a tisztviselő!" - gondolta - "Bárcsak magasrangú tisztviselő lehetnék!" És magasrangú tisztviselő lett, akit mindenhova gyaloghintóban hordoztak, és akit mindenki félt és gyűlölt. Forró nyári nap volt, és kellemetlenül érezte magát a nyitott gyaloghintóban. Feltekintett a napra. A Nap büszkén trónolt az égen, nem zavartatva magát senkitől és semmitől. "Micsoda hatalma is van a Napnak!", gondolta, "Bárcsak a Nap lehetnék!" És a Nappá lett. Könyörtelenül bocsátotta sugarait a földön mindenre, perzselve a mezőket, átkozva a parasztok és munkások szavától. De egy hatalmas, fekete felhő került elé, és sugarai nem jutottak el többé az alant levőkre. "Mily hatalmas is a viharfelhő!", gondolta, "Bárcsak viharfelhő lehetnék!" És viharfelhő lett. Eláztatta esőjével a földeket és a falvakat, mindenki reá kiáltozott. De hamarosan észrevette, hogy valami hatalmas erő eltolja helyéből, és rádöbbent, hogy a szél az. "Micsoda hatalma van!", gondolta, "Bárcsak szél lehetnék!" És széllé vált. Lefújta a házak tetejét, kicsavarta a fákat, mindenki rettegett és félt tőle. De egy kis idő után nekiszaladt valaminek, ami meg sem mozdult bármily erősen is próbálta ellökni - egy magas kőszirt volt. "Milyen hatalmas is a szikla!", gondolta, "Bárcsak sziklává lehetnék!" És szikla lett, mindennél erősebb ami csak a földön létezik. De ahogy állt ott, egy furcsa, fémes hangot hallott, és érezte hogy teste megváltozott. A távolban egy kőfaragó alakja bontakozott ki...

Két ember a zászló lengedezéséről vitatkozott.
- A szél az, ami igazából mozog. - állította az első
- Nem, a zászló az ami mozog. - ellenkezett vele a második. Egy Zen mester, aki éppen arra sétált, meghallotta a vitát, és közbeszólt:
- Sem nem a zászló, sem nem a szél az, ami mozog - mondta - Az ELME az, ami mozog.

A középkori Japán polgárháborúk alatt egy támadó hadsereg gyorsan bejuthatott egy városba, és átvehette a hatalmat. Egy bizonyos faluban mindenki elbújt, mielőtt a hadsereg megérkezett volna, kivéve a Zen mestert. A tábornok kíváncsi volt erre az öreg fickóra, és elment hogy megnézze miféle ember is az az öreg. Amikor megérkezett, a mester nem fogadta a tábornokoknak kijáró tisztelettel és alázattal, ezért az iszonyú haragra gerjedt.
- Te ostoba! - ordította a tábornok kardját kirántva - hát nem döbbenttél rá, hogy egy olyan ember előtt állsz, aki szemrebbenés nélkül keresztül szúrhat!?
- És te nem döbbentél rá - felelte nyugodtan a mester - hogy egy olyan ember előtt állsz, akit szemrebbenés nélkül keresztülszúrhatnak?

Egy társasági összejövetelen a tudós elhatározta, hogy feltesz a Zen mesternek egy olyan kérdést, mely már régóta foglalkoztatta.
- Pontosan hogyan segítesz az embereken? - érdeklődött.
- Elvezetem oda őket, ahol már nem tudnak feltenni kérdéseket. - válaszolta a mester.

A Császár megkérdezte Gudo mestertől:
- Mester, mi történik a megvilágosodott emberekkel a haláluk után?
- Honnan tudnám? - felelte Gudo.

Két szerzetes a város felé menvén egy folyóhoz ért. A sekély gázló mellett ott állt egy gyönyörű lány, aki hosszú, fodros szoknyája miatt nem tudott átkelni, ezért megkérte a szerzeteseket, hogy vigyék át őt. Az egyik szerzetes nem tudta mitévő legyen, de a másik gyorsan karjába vette a lányt, és átvitte a túlpartra. A lány kedvesen megköszönte, és távozott. Estére, mire a város határához értek, a másik szerzetes nem bírta tovább, és megkérdezte:
- Testvér, szellemi vezérelveink nem engedik, hogy nőkkel kerüljünk kapcsolatba, hiszen kísértésbe vihetnek minket. De te felvettél egyet és a karjaidban hordoztad!
- Testvér - válaszolta a másik - én letettem azt a lányt a parton, de te még mindig cipeled?

Két ember eltéved a sivatagban, és már éppen az éh és szomjhalál küszöbén vannak. Végül egy magas sziklafalhoz érkeznek. A fal másik oldaláról egy vízesés zúgása és madarak éneke hallatszik. Maguk felett fák szétterülő lombját látják, melynek ágain finomnak látszó gyümölcsök csüngnek. Egyiküknek sikerül felmászni a fal tetejére, és eltünik a túloldalon. A másik ahelyett, hogy felmászna, visszatér a sivatagba hogy segítsen megtalálni az utat az oázishoz más eltévedt utazóknak.

Egy japán harcost elfogta az ellenség, és börtönbe vetették. Azon az éjszakán nem tudott aludni, mert arra gondolt hogy holnap majd kihallgatják, megkínozzák, és végül kivégzik. Aztán eszébe jutottak Zen mestere szavai, amit egyszer mondott neki: "A holnap nem valóság. A holnap illúzió. Az egyetlen valóság a most." Emlékezve e szavakra békesség töltötte el és elaludt.

Egy gazdag ember megkért egy Zen mestert, hogy írjon le valamit ami boldogságot és jólétet hoz a családjára a következő években. Valami olyan legyen, aminek a család generációkon keresztül örülhet. Egy nagy darab papírra a mester a következőket írta: "Az apa meghal, a fiú meghal, az unoka meghal."

Amikor a szellemi tanító és tanítványai megkezdték szokásos esti meditációjukat, a macska, ami a kolostorban élt olyan zajt csapott, hogy képtelenek voltak folytatni a gyakorlatot. Elrendelte hát, hogy kössék meg a macskát az esti meditációk alatt. Évekkel később, amikor a tanító meghalt, a macskát továbbra is megkötötték az esti gyakorlatok idejére. Amikor az öreg macska is eltávozott, egy másik macskát hoztak a kolostorba, amit ugyancsak megkötöttek. Évszázadokkal később, a szellemi tanító leszármazottai tanulságos, és igen értékes tudományos tanulmányokat írtak a macskák megkötésének rituális és vallási jelentőségéről.

Egy fiatal szerzetes elhatározta, hogy elzarándokol a nagy és bölcs Szent Mesterhez, és tőle kér tanítást a megvilágosodást illetően. Miután elhagyta a kolostort, hónapkig vándorolt, és már csak egy erdőn kellet volna átvágnia, hogy eljusson a Mester szentélyébe. A napppal azonban már estébe fordult, a szerzetes a végletekig kimerüt és szomjas volt, mivel már egy napja megállás nélkül gyalogolt. Észrevett a közelben egy tiszta, átlátszó vizű tavacskát, odament, és szomját oltotta az édes, friss vízzel. Annyira fáradt volt azonban, hogy azonnal elaludt az erdő gyepén. Másnap amikor felébredt, undorodva látta, hogy a tavacska egy pocsolya, amiben midenféle állati tetemek oszladoztak. A szerztes felállt, megfordult, és haza indult a kolostorba.

Egy napon földrengés rázta meg a Zen templomot. Néhány része össze is dőlt, és néhány szerzetes nagyon megrémült. Amikor véget ért a földrengés, a tanító a következőket mondta:
- Ez kitűnő alkalom volt, hogy lássátok hogyan viselkedik egy Zen lelkületű ember válsághelyzetben. Láthattátok, hogy nem vesztettem el a fejem, teljesen tudatában voltam mi történik, és mit kell tenni. Oda vezettelek benneteket a konyhához, ami a templom legerősebb része. Ez jó döntés volt, mivel láthatjátok, hogy mindenki megmeneküt. Mégis, dacára önuralmamnak és higgadtságomnak, egy kicsit feszült voltam - amit kikövetkeztethettetek abból, hogy megittam egy nagy pohár vizet, amit nem teszek normál körülmények között.
Az egyik szerzetes elmosolyodott, de nem szólt semmit.
- Min nevetsz? - kérdezte a tanító.
- Az nem víz volt, - válaszolta a szerzetes - hanem egy nagy pohár szója szósz.

Négy szerzetes elhatározta, hogy két hétig csenben fognak meditálni, egyik sem szól egy szót se. Az est leszálltával a gyertya lángja elkezdett pislákolni, majd kialudt.
Az első szerzetes megszólalt: Ó nem! Kialudt a gyertya.
A második szerzetes ezt mondta: Hát nem abban állapodtunk meg, hogy nem beszélünk?"
A harmadik is megszólalt: Ti ketten, miért töritek meg a csendet?
A negyedik szerzetes elmosolyodott, és megszólalt: Ah! Én vagyok az egyetlen, aki nem szólalt meg.

Chuang-tse-t egyszer valaki meglátogatta és a Tao titkát kérdezte. A mester elmondta tudását, s amikor az ember elment, az egyik tanítvány így szólt:
- A legnagyobb titkokat még soha ilyen egyszerű szavakkal nem magyaráztad meg.
Chuang-tse elgondolkozott és ezt válaszolta: Egész életére szerencsétlenné tettem.

Volt egyszer egy kolostor, melynek kivételesen szigorú szabályai voltak. A hallgatási fogadalmat követve, senkinek sem volt szabad beszélni. Volt azonban egy kivétel e szabály alól. Minden tíz évben egyszer a szerzeteseknek szabad volt két szót mondaniuk. Eltöltve az első tíz évét, az egyik szerzetes a kolostor vezető szerzetese elé járult.
- Eltelt tíz év, nos, mi lenne az a két szó, amit mondani akarsz? - kérdezte a főszerzetes.
- Ágy... kemény... - mondta a szerzetes.
- Utánanézek - válaszolt a főszerzetes.
Tíz év múlva a szerzetes visszatért a vezető szobájába.
- Eltelt újabb tíz év, mi volna az a két szó, amit mondani szeretnél? - mondta a főszerzetes.
- Étel... büdös... - mondta a szerzetes.
- Utánanézek - válaszolt a főszerzetes.
Újabb tíz év eltelt, és a szerzetes újbol találkozott a rendfőnökkel.
- Nos, mi lenne a két szó e tíz év után?
- Én... elmegyek!
- Nos, látom miért. - válaszolt a főszerzetes - Amit csak valaha tettél az panaszkodás.

A földműves megöregedett, és már nem tudott a mezőn dolgozni többett. Napjait a verandán üldögélve töltötte. Fia, aki a földön dolgozott, mindig látta apját, amint üldögél ott. "Ő már nem jó semmire" gondolta a fiú mgában, "nem csinál soha semmit!". Egy napon a fiú belefáradva ebbe az állapotba, készített egy fa koporsót, felvitte a verandára, és mondta az apjának hogy másszon bele. Az apa anélkül, hogy egy szót szólt volna, belefeküdt a koporsóba. Miután rászögelte a fedelet, a fiú elindult a birtok szélére, ahol egy magas sziklaszirt magasodott. Ahogy közeledett a szikla tetejére , halk kopogást hallott a koporsó belsejéből. Kinyitotta a fedelét, apja békésen nézett rá és így szólt:
- Tudom hogy le akarsz dobni a sziklaszirtről, de még mielőtt megtennéd, javasolhatok valamit?
- Mi lenne az? - kérdezte a fia.
- Dobj le a szakadékba, ha úgy akarod, de tartsd meg ezt a jó fa koporsót. A fiadnak szüksége lehet még rá.

Két tanítvány beszélgetett a mestereikről. Az egyik állította, hogy az ő tanítója egy csómó mágikus dologra képes, például tud a levegőbe írni, és papirokra, melyek messzire vannak tőle.
- És a te mestered mit tud? - kérdezte a másiktól.
- Ó, az én mesterem is csodálatos dolgokra képes! - válaszolta a másik - Például amikor fáradt, alszik, amikor éhes, eszik.

A tanuló elment a mesterhez tanácsot kérni.
- A meditáció közben olyan szörnyen érzem magam! Teljesen zavarodott vagyok, mindenem fáj, és állandóan elalszom. Ez szörnyű!
- El fog múlni. - felelte a mester.
Egy hét múlva, a tanítvány újból visszajött.
- Olyan csodálatosan érzem magam meditáció közben! Teljesen éber vagyok és nyugott. Ez csodálatos!
- El fog múlni. - felelte a mester.

Miközben a remete tüzifát gyűjtött az erdőben, egy tolvaj belopódzott a kunyhójába. Mivel nem talált semmit, éppen indult volna, amikor a remete hazatért. A tolvaj váratlan esemény hatására mozdulni sem tudot, a remete viszont vidáman így szólt:
- Nahát, az mégsem lehet, hogy üres kézzel küldjelek el! Milyen vendéglátó volnék akkor? - azzal levette összes ruháját, s a tolvajnak adta, aki zavarodottam távozott.
Aznap este a remete a közeli tó partján üldögélt töprengve, ruhátlanul a holdfényben .
- Szegény tolvaj, bárcsak neki adhattam volna ezt a csodálatos holdat is!

Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándor szerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba. Nan-csüan felegyenesedett és odatartotta sarlóját a szerzetes elé:
- Harminc pénzt fizettem érte - mondta.
- Nem ez érdekel, hanem a Nan-csüanba vezető út!
- Bizony jól vág - mondta Nan-csüan.

- Kérlek, játssz valamit a húrtalan hárfán. - mondta a tanítvány. A mester néhány percig mozdulatlanul ült, azután azt kérdezte:
- Hallod?
- Nem hallom. - válaszolta a tanítvány. Mire a mester:
- Miért nem szóltál, hogy hangosabban játszak?

A mester megkérdezte a tanítványtól:
- Nos, mit tanultál az elmúlt négy évben?
- Semmit - felelte a tanítvány.
- Felsőbb osztályba léphetsz. - válaszolta a mester.

Egy nap, amint Manjusri a kapu előtt állt, a Buddha megszólította:
- Manjusri, Manjusri, miért nem lépsz be?
- Mert nem látom hogy kint lennék. - válaszolta Manjusri.

Tao-shin megszólította Hui-ké-t:
- Kérlek, mutasd meg nekem az utat a szabadulás felé!
- Ki vetett rabságba?
- Senki.
- Ha így van - mondta a mester - miért kérdezel engem a megszabadulásról?

Megkérdeztek egy tanítót:
- Hogyan kerülöd el a "Buddha" szó kiejtését?
- Erre ő ezt mondta: "Buddha, Buddha, Buddha"

Egy tanuló megkérdezte Chao-hou-t:
- Ha minden dolog a világegyetemben az Egyhez tér meg, akkor az Egy mihez tér meg?
Chao-chou ezt válaszolta:
- Amikor Ch'ing tartományban voltam, volt egy kenderből készült ruhám. Két kilót nyomott.

Egy szerzetes megkérdezte Lung-ya-t:
- Mit értek el az öreg mesterek, amikor elérkeztek a legvégső állapotba?
Lung-ya válaszolt:
- Betőrőkhöz voltak hasonlóak, akik üres házba surrannak be.

Egy szerzetes, felemelve egy bambusz botot, ezt mondta az embereknek:
- Ha ezt egy botnak nevezitek, akkor a szavak csapdájába estek, ha nem annak nevezitek, meghazudtoljátok a tényeket. Nos, minek neveznétek? Felállt egy szerzetes a gyülekezetből, és előre jött. Elvette a botot, kettétörte, és a darabokat szétszórta a helységben.

- A kőhidad vidékszerte ismert, de ahogy errefelé jöttem csak egy kőrakást találtam. - mondta egy szerzetes Joshu-nak.
- Te csak a köveket látod, nem a hidat. - válaszolta Joshu.
- Mi akkor a híd? - kérdezte a szerzetes.
- Mit gondolsz, most min sétálsz?

[forrás: Duck]


2017 aug. 24.
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31