menü
látogatók
1 látogató van itt.

Legtöbb látogató: 127
2012.10.16. 19:21
www.martialarts.hu - harcmuvűvészeti és kultúrális portál
linkweb.hu TopSite.hu - A web legjobbjai. LinkBank Sport.wyw.hu - Sport Linkek A magyar linkjegyzék Linkkatalógus
[ olvasnivaló » Joe Hyams: Zen a harcművészetekben ]

Joe Hyams: Zen a harcművészetekben


A szerző, aki abban a szerencsében részesült, hogy magántanítványként tanulhatott Bruce Lee-től és számos más, kiváló mester edzéseit látogatta, 25 éves budo tapasztalatai alapján írta meg ezt a művet. Kívülálló számára egyszerű történetek ezek, de az úton járó fontos jelzésekre bukkanhat bennük. Igazolódik annak a régi szamuráj mondásnak az érvényessége, miszerint "Ha mestere lettél egy harcművészetnek, ez minden tettedben megmutatkozik."

RAGADD MEG A PILLANATOT

Egy napon, amikor Han mester edzőtermében dolgoztam, azon kaptam magam, hogy mechanikusan végzem a hapkido mozdulatokat, a jól ismert technikákat is igen gyatrán hajtom végre és fél szemmel állandóan az órát figyelem. "Máshol jár az eszed." - mondta néhány perc múlva Han mester. Beismertem, hogy valóban elkalandozott a figyelmem; aznap két programom közé éppen csak, hogy be tudtam szorítani az edzésemet. Han mester meghajolt felém, jelezve, hogy vége az órának.
Miután felöltöztem és indultam kifelé az edzőhelyiségből, az ajtóban beleütköztem a rám várakozó mesterre. "Meg kell tanulnod a jelen pillanatban élni," mondta. "Nem a jövőben vagy a múltban. A zen azt tanítja, hogy az életet a pillanatban lehet megragadni. Ha a jelenben élsz, mindig tökéletes kapcsolatban maradsz önmagaddal és környezeteddel, az energiáid nem szóródnak szét és mindig tettre kész leszel. A múlttól eltérően a jelen mentes mindenféle sajnálkozástól vagy bánkódástól. Amikor pedig a jövő jár a fejedben, felhígítod a jelenedet. Az élet jelen időben zajlik. Mindaddig, amíg pontosan azonosulsz azzal, amit éppen abban a pillanatban teszel és semmi másnak nincs helye benned, azonossá válsz önmagaddal és tetteiddel - és ez a zen lényege; teljesen add át magadat annak, amit teszel."

Mesterem szavai mély nyomot hagytak bennem. Az egyik fő ok, amiért szeretem a harcművészeteket az, hogy teljes figyelemösszpontosítást követelnek meg. Hetente néhány órára teljesen ki tudom kapcsolni mindennapi életem gondjait és feszültségeit. A harcművészetben a gyakorlás vagy küzdelem ritmusa nem teszi lehetővé, hogy kizökkenjünk az események sodrásából vagy, hogy elmélkedni kezdjünk. Azon a napon azonban hagytam, hogy elkalandozzon a figyelmem. Gondolataim megoszlottak aközött a megbeszélés között, amelyről az edzésre érkeztem és aközött, ahová edzés után igyekeztem. Nem az adott pillanat tevékenységével azonosultam.

Felismertem, hogy korábban milyen gyakran hagytam, hogy munka közben elkalandozzanak a gondolataim és engedtem, hogy szétszóródjon az energiám és a figyelmem. Elhatároztam, hogy megtanulom, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Mindent teljes odaadással fogok végezni. Amikor visszatértem irodámba egy kis kartonlapra ráírtam: "A pillanaton keresztül ragadd meg az életet," és kitűztem az íróasztalom fölé. Ez a papírlap még mindig ott van és valahányszor kezdek szétszórt lenni újra és újra elolvasom. Attól a naptól kezdve ügyelek rá, hogy a jelen pillanatra figyeljek és ne hagyjam, hogy a múlt vagy a jövő elvonja gondolataimat.

NE ZAVARJ

Sokszor előfordult, hogy Bruce Lee számomra tartott jeet-kune-do edzésén Stirling Silliphant az egyik legsikeresebb amerikai szövegkönyvíró is részt vett. Az órák után gyakran hátramentünk a kertembe, hogy egy pohár gyümölcslé mellett üldögéljünk és elbeszélgessünk. Ezek a rövid pillanatok nagyon becsesek voltak számomra, mert ilyenkor bepillantást nyertem barátaim lelkivilágába.

Egy ilyen alkalommal arról volt szó, hogy mi a különbség az idő elvesztegetése és eltöltése között. Először Bruce szólalt meg. "Az idő eltöltése azt jelenti, hogy meghatározott módon használjuk el.", mondta. "Az edzéseken vagy most, amikor beszélgetünk meghatározott céllal töltjük meg. Az idő elvesztegetése ezzel szemben azt jelenti, hogy meggondolatlanul és hanyagul bánunk vele. Valamennyiünknek van eltölteni és elvesztegetni való ideje is, a mi elhatározásunkon múlik, hogy mit kezdünk vele. Ha azonban egyszer már eltöltöttük, többé nem rendelkezünk vele." "Ez a legértékesebb tulajdonunk" - értett egyet vele Sterling. "Mindig úgy gondolok az időmre, mint pillanatok, tettek vagy kapcsolatteremtések végtelen láncolatára. Bárki, aki az időmet lopja, magát az életemet lopja el tőlem, mert a létezésemtől foszt meg. Ahogy idősödöm, egyre inkább rájövök, hogy a hátralévő időm az egyetlen dolog, ami megmaradt nekem. Így aztán ha valaki egy munkatervvel fordul hozzám, először megbecsülöm, hogy mennyi időmbe kerülne, hogy megvalósítsam, azután felteszem magamnak a kérdést, 'A rendelkezésemre álló kevéske időből akarok én heteket vagy hónapokat foglalkozni ezzel a munkával? Megér ez annyit vagy csak vesztegetem az időmet?' Ha úgy látom, hogy megéri az időráfordítást, elvállalom.
Ugyanez az irányelv vezet a társasági kapcsolatokban is. Nem engedem meg, hogy valaki lopja az időmet. Azokra az emberekre korlátoztam a baráti körömet, akikkel öröm együtt lenni. Vannak az életemnek olyan pillanatai - és ezekre igen nagy szükségem van- amikor semmi egyebet nem teszek, csak amihez kedvem van. Magam választom meg a módját, hogy hogyan töltöm el az időmet, nem engedem, hogy ebbe bármilyen társadalmi elvárás beleszóljon."

Miután Stirling befejezte szavait, Bruce néhány pillanatig maga elé meredt. Amikor végül megszólalt, megkért, hogy elintézhessen egy telefont. Amikor visszajött, mosolyogva mondta. "Lemondtam egy találkozót valakivel, akivel vesztegettem és nem eltöltöttem volna az időmet." Amikor Bruce elköszönt tőlünk, Stirlinghez fordult és ezt mondta: "Ma te voltál a tanár. Első ízben vált tudatossá bennem, hogy mennyi időmet fecséreltem el bizonyos emberekre. Eddig nem érzékeltem, hogy a létezésemet lopják tőlem, pedig pontosan ezt teszik."

Eddig a napig sok barátomnak volt az a szokása, hogy beugrott hozzám vagy amikor csak eszébe jutott odacsörgött telefonon. Mivel író vagyok és a lakásomon dolgozom, azt gondolták, hogy bármikor rendelkezésükre állok egy kis beszélgetésre vagy arra, hogy akármilyen témában baráti tanácsokkal lássam el őket. A Stirlinggel és Bruce-sszal folytatott beszélgetés után azonban rájöttem, hogy ahelyett, hogy töltöttem volna velük az időmet, csak fecséreltem. Vettem egy nagy "Ne zavarj" feliratú táblát és kiakasztottam a dolgozószobámra, a telefonomra pedig üzenetrögzítőt szereltem. Legnagyobb meglepetésemre, munkateljesítményem csaknem megkétszereződött. Tettem egy lépést afelé, hogy ura legyek saját időmnek.

ÁLLJ ELLEN A KAPKODÁSRA ÖSZTÖKÉLŐ SÜRGETÉSEKNEK

Han mesterrel teáztam irodájában, amikor megjött a postás és levelet hozott neki Koreában élő családjától. Tudtam, hogy már várva várta ezt a pillanatot, ezért megszakítottam a beszélgetést, hogy időt hagyjak neki, hogy felbontsa és sebtében átfussa a levelet. Ehelyett félrerakta a borítékot és felém fordulva folytatta a társalgást. Másnap elismeréssel adóztam önfegyelmének, megjegyezve, hogy én azonnal nekiláttam volna az olvasásnak. "Akkor is így cselekedtem volna, ha egymagam vagyok." - válaszolta. "Félretettem a levelet, amíg lecsillapodik bennem az olvasásra ösztökélő sürgetés. Így amikor elővettem már meg tudtam adni neki az igazán becses dolgoknak kijáró választékos figyelmet." Eltűnődtem szavain, mert tudtam, hogy nekem szóló tanítás rejlik bennük. Végül csak annyit tudtam mondani, hogy nem értem, mi előny származik az efféle türelmességből. "Nos, ami az eredményt illeti...", válaszolta, "aki az élet apró dolgaiban képes rá, hogy türelmet és önuralmat tanúsítson, az képes lesz arra is, hogy ha eljön a napja, ugyanígy viselkedjen a nagy és fontos ügyekben is."

[írta: Joe Hyams]
[fordította: ?]
[forrás: www.jiudo.hu hírarchívum, 1999/04]
[a szerkesztők engedélyével]


2017 jún. 28.
H K Sz Cs P Sz V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30