Észak Korea: mit kell tudni róla?

Tudtad-e, hogy Észak Korea…?

Észak Korea, vagy ahogy hivatalosan nevezik Koreai Népi Demokratikus Köztársaság sokak fantáziáját megmozgatja, hiszen társadalmi és politikai berendezkedése merőben eltér az általunk megszokottól és elfogadottól. Sokan tévesen sztálinista berendezkedésű államként utalnak rá, de ez az állítás téves. Észak Kora az úgynevezett dzsucse-eszmét követi, amelyet Kim Ir Szen örökös elnök dolgozott ki. A koreai, neokonfucianista hagyományokat ötvözte a marxizmussal, marxizmus–leninizmussal, a sztálinizmussal és a nacionalizmussal, tehát összességében egy igen összetett eszmerendszerről és állami berendezkedésről beszélünk. Ennek az ideológiának a fő elve az, hogy az ország csakis önmagára támaszkodhat, amely magyarázatot ad arra, miért is övezi akkora rejtély. Az ország fővárosa, s egyben fő turisztikai célpontja Phenjan. A várost Kim Ir Szen elképzelése alapján, szovjet segítséggel építették után a pusztító korai háborúk után. A tervezéskor az államfő arra törekedett, hogy a város látképe fokozza a nép elkötelezettségét és önbecsülését a baljós időket követően. Ennek köszönhetően a várost széles sugárutak, monumentális középületek, mozaikok és számtalan díszes mennyezet jellemzi. Ha az ember Észak Koreában jár mindenképp látnia kell ezeket a műemlékeket. A városban közel hat nagyobb színház is található, amelyek közül a Phenjani Nagyszínház magasan kiemelkedik. Emellett számos szabadidős helyszín is felkereshető, közöttük a városi cirkusz, a helyi görkorcsolyapálya és a Nagy Népi Tudás Háza is. Aki pedig a vidámparkokat szereti, annak sem kell lemondani az élményről, ugyanis a Keszon Vidámpark tárt karokkal várja a látogatókat.

Mit kell látnunk, ha Észak Korea a bakancslistánk része?

A turisták kizárólag államilag kirendeld kísérők jelenlétében nézelődhetnek, meghatározott útvonalon. Ez egy annyira szigorú előírás, hogy már a szállodát sem lehet elhagyni a kísérők nélkül. Szállodán belül is számítsunk arra, hogy olyan részekkel találkozunk, ahova számunkra tilos a bejárás. Ezek az idegenvezetők a legtöbb európai nyelvet beszélek, még a magyart is. Ezek a programok szigorú szervezettségük ellenére bőségesek és tanulságosak. Ráadásul Észak Korea nagyon sok látnivalóval várja az embereket. Ilyen az UNESCO által elismert kulturális örökségek közé tartozó Kogurjo-síremlékek. Ez a 30 különálló sírból álló komplexum az i.e. 1 század és az i.sz. 7 század között épült és rendkívül jó állapotban találhatók falfestmények a helyszínen.

Hogyan juthatok el Észak Koreába?

A Különleges Úti Célok évente több utat is szervez a távol keleti, elzárt országba. Ezek az utak garantáltan életre szóló élményt nyújtanak, és nem kell aggódnunk a szervezés miatt sem. Mivel az országban szigorú előírások vonatkoznak a turistákra is, ezért minden szükséges dokumentumot, programjegyet, utazási részleteket az iroda intéz nekünk. Ha Észak Korea közigazgatási területén belül tartózkodunk, nem használhatjuk a saját telefonunkat, laptopunkat, tabletünket. Vásárolhatunk helyi számot, amelyről hazatelefonálhatunk, vagy egy megadott helyen internetezhetünk, de egyébként a kínai konzulátuson keresztül lehet a külvilággal kommunikálni. Az általános tapasztalat az, hogy nem fenyegeti semmi veszély a turistákat az országban, amíg azok betartják a rájuk vonatkozó előírásokat.

Hogyan viselkedjünk Észak Koreában?

A helyi szerveket és szabályokat nem szabad figyelmen kívül hagyni, vagy félvállról venni. Semmiképp se tréfálkozzunk a helyiek politikai berendezkedését, kultúráján, másságukon. Ugyanez igaz a viselkedésre se: ne éreztessük, hogy lenézzük vagy megvetjük az országot. Sose próbáljunk lefényképezni szándékosan olyan helyeket vagy eseményeket, amelyek Észak-Korea elmaradottságára vagy az állam hibás működésére engednek következtetni. Ez rosszul érinti a helyiek önbecsülését, mivel úgy hiszik, a turisták csak azért jönnek, hogy szenzációt fabrikáljanak az ország hányattatott sorsából. Ne próbáljunk fényképet készíteni fontos katonai vagy az alapvető infrastruktúra részét képező épületeket Észak-Koreában. A helyi erők azt fogják hinni, hogy kémkedünk és a fontos pozíciókat akarunk szert tenni. Eszerint fognak eljárni is. Mindig tartsuk tiszteletben a helyiek csodálatát a vezetőség és az ország iránt. Legjobb, ha magunk is kimutatjuk csodálatunkat az országban fellelhető helyszínek, műalkotások és a természet iránt. Az idegenvezetők mindig azon lesznek, hogy jó kapcsolatot ápoljanak velünk, hiszen így az utazásunk is jó élményként marad meg bennünk. Ha előrelátók vagyunk, készüljünk ajándékkal a számukra. Ez a Távol-Keleten egy igen szép gesztusnak számít. Összeségében tehát ne viselkedjünk provokatívan és tiszteletlenül, és ne szegjük meg a szabályokat, mert nagyon szigorú büntetést vonathatnak maguk után.