Milyen a megfelelő mosdó?

Mosdó alapok

Minden fürdőszoba alapeleme egy mosdó. Eredetileg mosakodásra használták őket, így fontos volt, hogy fölé lehessen hajolni tisztálkodások alkalmával és kellően öblös legyen, hogy egy erre megfelelő mennyiségű vizet megtartson. A kerek kialakítás így történelmi hagyományainknál fogva adott, mégis a legtöbb esetben a szemet is ez kényezteti a leginkább. ez a forma ugyan nem a legkönnyebben beépíthető, mégis így válik igazán domináns elemévé bármelyik fürdőszobának.

Teszi ezt már csak anyagánál fogva is, hiszen egy fehér zománc ekkora mennyiségben igen hangsúlyos tereptárgy. Napjainkra persze megjelentek a szögletes, lekerekített vagy éppen a beépíthető mosdó kivitelezések is. Mivel domináns a megjelenése, sokszor a praktikum helyett a külső kerül előtérve a választáskor. Ez egy jogos félszből táplálkozik, ugyanakkor minden műszaki cikk esetében igaz, hogy a megjelenés csak másodlagos szempont lehet. Elvégre nem egy dísztárgyat veszünk. Mire ügyeljünk tehát vásárláskor?

Mosdó ergonómia

Természetesen fontos, hogy a mosdó csaptelep és a felület kialakítása mind kézre álljon. Hogy kényelmesen tudjuk állítani a hőfokot, erősséget, megfelelő legyen a víznyomás, ne fröcsköljön ki és beférjen minden a csap alá, amit fel szeretnénk tölteni vízzel, vagy le akarunk sikálni. Fontos az is persze, hogy szép legyen a formatervezés, elvégre ahogy fentebb is írtuk egy igen fontos eleméről beszélünk bármely helységnek. Azonban amikor ergonómiáról esik szó, elsődlegesen nem ezekről a szempontokról beszélünk.

Az egyik legalapvetőbb szempont például a magasság. Használat során el kell érjük különösebb görnyedés nélkül, de nem szabad túl magasan se legyen. Ez egy igen alapvető kényelmi szempont a mindennapi használatban. A rosszul megválasztott mosdó magassága igazán csak hosszas és rendszeres használat alatt kezd kellemetlenné válni, amikor már beépítettük, sok pénzt kiadtunk érte és nehéz lenne változtatni rajta.

Éppen ezért sokkal érdemesebb már az elején átgondolni, hogy számunkra mi a megfelelő, mi a kényelmes? Általában olyan nyolcvanöt és kilencven centiméteres magasság közt szoktak mosdót rendelni a vásárlók. A mosdó magassága ebben az esetben a perem magasságát jelenti, de ne csak a számokat nézzük, ez minden ember esetében más és más. Ha felállunk, enyhe szögbe hajlítjuk a könyökünket és vízszintesen tartott tenyerünk magasságát megmérjük, megkapjuk, nekünk nagyjából mi az ideális. Természetesen ott, ahol többen élnek egy háztartásban, kompromisszumokat kell hozni.

Mosdó típusok

  1. Hagyományos mosdó
    Ez az, ami mindenkinek azonnal beugrik, a legelterjedtebb és legtöbb kialakításban kapható mosdókagyló. Méret gazdag választékuk mellett azonban csak falra szerelhető verzióban elérhetőek. Mindemellett pedig nem alkalmasak bútorba építésre. Természetesen ki lehet úgy alakítani egy bútort, hogy pont beférjen alá, viszont ezek a mosdókagylók nem erre lettek kitalálva, mert az oldalán peremén átszivárgó, lecsorgó víz nincs különösebben elvezetve és áztatni fogja a bútort. Ha zavar minket a kilógó szifon, használjunk szifontakarót, vagy építsünk rá lábat.
  2. Beépíthető mosdó
    Itt már a kialakítás kedvez a beépíthetőségnek, sőt, igen változatos lehetőségeket tár elénk. Pultra, bútorba egyaránt beépíthetőek, csak arra ügyeljünk, hogy a fedőlap kivágása megfelelő sablon szerint megfelelő helyen legyen kialakítva. Itt a lényeg, hogy a nyílás ne legyen túl nagy a végén, mert abban az esetben nehéz lesz a végső szigetelést elvégezni. Egyfelől a mosdót le kell ragasztani, másfelől ezután még ajánlatos gombaölő sziloplasztal körbenyomni.
  3. Ráépíthető mosdó
    Az utóbbi évek dizájnhulláma hozta magával a mosdópultra, bútorra építhető mosdókagylókat. Minden bizonnyal találkoztunk már ilyennel éttermekben, szórakozó helyeken, hiszen divatosak és a beépítésük jóval egyszerűbb, mint egy beépíthető kialakítású mosdókagylóé. Típustól függően vagy látható a konzol, vagy nem.
  4. Szárnyas és pultos mosdók
    Ez a típus már csak azért is praktikus, mert ugyan követi a divat irányzatát, mégis könnyebb a beépítése és külön pulttal sem kell bajlódnunk. Ugyanis a mosdókagyló egybe van a pulttal és így fogjuk a bútorra felszerelni. Ennek hála sokkal könnyebben tisztán tartható és ellenállóbb a külső behatásokkal szemben, a szigeteléssel sem kell annyit bajlódnunk. Ilyen esetben a mosdó szekrénnyel is könnyen kombinálható, és válogathatunk a dupla, vagy akár aszimmetrikus kialakítások között.

Mosdó beépítés

A beépíthető mosdó kihívásairól ejtettünk már korábban szót, de ide kívánkozik még a ráépíthető mosdókagylók körüli tudnivalók ismertetése is. Ezeket egy felől ugyanúgy szigetelni és körberagasztani ajánlatos, mint a korábban említett verziókat. Viszont ezeknél a termékeknél kifejezetten fontos a magasság figyelembe vétele. Kivált, ha pultra vagy bútorra szereljük őket, a szakemberrel már előre fontos tisztázni a mosdókagyló magasságát. Az információ hiányában ugyanis ő valószínűleg egy beépíthető verzióra gondol majd, ahol a pult magasságához a szokásos két centimétert kalkulálja csak. Ha ezután egy ráépíthető, tizenöt centiméteres mosdókagylót adunk, át a végleges magasság jóval több lesz, mint a nekünk kényelmes.

Klasszikus szárnyas mosdó esetében ehhez hasonlóan ügyelni kell az öblös rész kialakítására. Hagyományosan az esetleges bútor e mögé helyezhető el, jobban mondva az öblös rész nem beépíthető. Erre mindenképpen ügyelni kell a fürdőszoba megtervezésekor.